Iminimi szeminimi juvapcsu vaminimi

Figurász 2015-06-29 22:07:28
Végre nyár van!!! Tudom, tudom, már egy ideje nyár van, de végre vége a vizsgaidőszaknak, bár a munkának nincs. Az van. Nyáron is. Hála Istennek! smile Persze attól még, hogy már nem kell tanulni nem érzem, hogy több időm lenne. tongue Hol vannak már azok a régi szép nyarak, amikor az évzáró után tudtuk, hogy két és fél hónap hávájdizsiszánsájn következik...Igaza volt a szüleimnek (remélem olvassátok wink). Nem volt más dolgom, mint tanulni. És nyáron élvezni a szünidőt. Meg a nyári munkát. Na de félre a múlttal. Vagyis a régmúlttal, mert mutatom, hogy mi készült a közelmúltban. smile


Mini hullámszörny. 

Nektek is megvolt a Tini dalos bakelit lemez? happy


Ezzel az aprócska horgolt cápával a Balatonban nem fogtok találkozni, hacsak a gazdája meg nem úsztatja. grin







Remélem mindenkinek jól telik a nyara. Szép, napsütéses, vidám napokat kívánok! smile



Tűfestés

Figurász 2015-03-15 20:12:11
Pár napja olvastam egy kisebb írást, amiben Rippl-Rónai József Rózsát tartó nő hímzése alapján megemlítették a tűfestést. 

Rippl-Rónai József: Rózsát tartó nő (hímzett faliszőnyeg)

Megpróbáltam kicsit utánaolvasni ennek a technikának, igaz csak a neten, de nem sok mindent találtam. Rábukkantam viszont egy cikkre, amiben arról írnak, hogy egy lelkes fogtechnikus 14 évi munkával, tűfestéssel alkotta újra  Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje triptichonját. Grosz Tamás amatőr textiles kitanulta az ősi kínai-japán hímzést, aminek a lényege, hogy a hímzőfonalak alulról felfelé futnak, szemben más hímzési módokkal. A képet saját maga által kialakított, a kínai technikánál tökéletesebb tűfestéssel alkotta meg. 


A gyönyörök kertje - részlet, Grosz Tamás tűfestéses alkotása
Forrás

A szemfülesek észrevehetik, hogy a művész egy plusz alakot is elhelyezett a képen. happy
Magam is varrok, alkotok, de csak sejteni tudom, hogy mennyi munka lehet az elkészült képekben. Megértem, hogy az alkotó nem szívesen válik meg művétől. 

További képek és a cikk itt látható, olvasható.

Maszkabál

Figurász 2015-02-13 21:52:11
Hamarosan vége a farsangi, báli időszaknak.

Mindig is szerettem a vidám mulatságokat. Kisiskolásként a farsangi bulikat, később pedig a középiskolai bálokat. Ezeket a fajta szórakozásokat ma sem vetem meg, ezért hacsak lehet, megragadom az alkalmat, hogy részt vegyek ilyen jellegű mókákban. smile Ez a bejegyzés egy - inkább - báli kiegészítőé lesz, amihez az alapötletet ez a videó adta. Hogy, hogy nem, pont volt itthon csillámpor és pont ugyanilyen színek. happy

A hobbiboltok polcain sokféle maszk alapot találhatunk.  Én ezt a fehér papírmasé szemmaszkot használtam.

Forrás: www.rayher.hu



Halványan megrajzoltam a körvonalakat és átlátszóra száradó ragasztót vittem föl kis részletekben (hogy ne száradjon meg idő előtt), majd csillámport szórtam rá. Miután mindenhova megfelelő mennyiségű csillám került, a fölösleget lesöpörtem egy puha ecsettel és végül az egészet átkentem a ragasztóval. Száradás után színes tollal és strasszkővel díszítettem. Ehhez ragasztópisztolyt használtam.





Nagyon sok jó álarc ötletet lehet találni a neten. Ez a különleges darab például ragasztópisztollyal készült. Jövőre talán ki is próbálom. wink 

Jó mulatást mindenkinek! 





Visszatekintő - Ez történt decemberben - A portéka

Figurász 2015-02-07 19:10:38
Megmutatom közelebbről is mivel készültem az Adventi koszorúra. Új dolgok is helyet kaptak az asztalon, a varrás mellett "idegen" vizekre is eveztem. smile

Az elmaradhatatlan mackók persze most is velem voltak. Sajnos a nagy macikról nem volt időm fotót készíteni. 


Csoportkép. 

Jeges és Barna. smile



És mint ahogy említettem, új fába vágtam a fejszémet, akarom mondani a szalagfűrészünket. happy A férjemmel első közös alkotásunk egy fa játékkészlet. Vágtunk, szeleteltünk és festettünk. Jó móka volt. smile




És ezek vajon mik? wink


Kukucskáljunk bele. 



Hát persze, hogy kaleidoszkópok. smile

Ha valaki nosztalgikus hangulatba került volna, és szeretne saját kaleidoszkópot készíteni, itt - bár sajnos csak angolul, de - egy jó kis képes leírást talál. Itthon még nem találkoztam a leírásban szereplő tükörrel, ezért én tükörfóliát használtam, a célnak tökéletesen megfelel. Jó munkát! smile

Visszatekintő - Ez történt decemberben - I.

Figurász 2015-01-18 21:45:41
Minden évben megrendezésre kerül Békásmegyer-Ófaluban az Adventi koszorú a Szent József Házban. A kézműves kirakodót előadások (Betlehemezés, néptánc, kórus) teszik még színesebbé. Itt tényleg minden kézműves. Helyben készül a forralt bor, a sült gesztenye, a sült kolbász (nyami happy), a kürtős kalács, a zsíros kenyér. Nagyon családias a hangulat és az árak is nagyon barátiak. Egy igazi béke sziget a pörgős decemberi rohanásban. Természetesen én sem hagyhattam ki. smile

Képekben:





Helyben készült portré.








Az elmaradhatatlan macikák és az asztal jobb oldalán sógornőm cuki öltöztetős babái olyan ruhatárral, amit minden nő megirigyelhetne. grin


Aki nem hiszi, idén decemberben járjon utána. happy

Variációk három pólóra - I. felvonás

Figurász 2014-07-23 23:33:54
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kék felsőm. 

Az idő vasfoga azonban kikezdte. Szó szerint. Ugyanis tele lett apró lukakkal. De csak a kék anyag - mondjuk majd' egy évtizedes. smile A madeira csipkéből készített zsabó (és a virág kitűző) tökéletes állapotnak örvend, ezért attól nem volt szívem megválni. Inkább lefejtettem a szitává lukadt pólóról és eltettem azzal a szándékkal, hogy felvarrom majd egy másik fölsőre. 

Azután egyszer csak a H&M-ben 1290 Ft-ért (ez itt nem a reklám helye) találtam egy színben kísértetiesen hasonló Basic pólót (Short-sleeved top). Aznap hazajött velem egy zsemleszínű is, és akkor már egy fehér is várakozott itthon jobb sorsára. 


A zsabó felső szegélyét cikkcakk öltéssel beszegtem, mert a fölsőn, amiről leszedtem, alá volt szegve a nyakrésznek, de ezt ezen a pólón nem tudtam kivitelezni. Majd fölférceltem a pólóra, hogy ne mozduljon el varrás közben. 



És íme a végeredmény:

Vállfán.

És felvéve.


Valami rég, valami új, valami kék. Hehh, pedig az esküvőn már túl vagyok. grin

Kicsi, zöld és nem brokkoli

Figurász 2014-07-08 23:05:01
A Zöld elefánt képekben smile











Annyira cuki lett, hogy majdnem megtartottam. grin 

Fáni tudományáról videó a https://www.facebook.com/Figurasz oldalon.


Árnybáb

Figurász 2014-06-18 22:40:41
Suli1-ben bábozás órára több bábot is el kellett készítenünk. Az egyik feladat marionett vagy árnybáb (ki melyiket szerette volna) készítése volt a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi népmese egy jelenete alapján. Meg volt adva, hogy mely szereplőket kell megvarrni/kivágni. Én az első jelenet (13 holló, Árgyélus, Tündérszép Ilona) és az árnybábok mellett döntöttem. 
Nem volt kedvem 13 hollót aprólékos munkával kivagdosni éjfél magasságában, no meg ugye Tündérszép Ilona maga is holló - a tizenharmadik -, ezért 11-et a felhőbe "tettem" (egy pedig Ilona kezén ül). Az egyszerűbb de nagyszerűbb megoldást választottam. smile



Személy szerint én erre a munkára az olló helyett egy hobbyvágót vagy sniccert ajánlok. Ezt használtam. A Hobbyművész Bartók Béla úti (Budapest) üzletében vettem. De mivel még órán is kellett ezt-azt vagdosnom, és persze a hobbyvágót otthon felejtettem, egy kölcsön kapott sniccerrel fejeztem be a jelenet szereplőit, és az is nagyon jól szuperált. 







A figurákat matt fekete kartonból vágtam ki és erősebb hurkapálcára rögzítettem őket. Élvezetes feladat volt és nagyon sok szép és különleges alkotás született.

"Itt vagyok, ragyogok"

Figurász 2014-06-17 21:03:36
Eltűntem. Megint. De most itt vagyok. A családmunkakétiskola (igaz most már csak egy) mellett mi szorulhat háttérbe? Mitől lehet elvenni az időt? A türelmes férj mellett (hála Istennek, hogy az smile) az együtt töltött percektől és a kézműveskedéstől. Igaz attól sem teljesen, mert suli1 adott feladatot, amiben kiélhettem alkotás utáni vágyamat. (Suli2 nem, de az más tészta.)

Még az áprilisi újrahasznosításos hónapban szerettem volna megmutatni egy-két dolgot, de közben eltelt a május is. unhappy

Én azért csak megmutatom - június ide vagy oda - ezt a kiszuperált farmerből készült táskát, amihez itt találtam az ötletet és a szabásmintát is. 



Az eredeti leírásban farmer méteráruból készült a táska és nem újrahasznosított anyagból, de készülhet akár vászonból, műanyag bevonatú textilből (az Ikeában most egészen jók vannak), stb. Én az újrahasznosítás jegyében egy szakadt farmer ép részeiből szabtam ki. A füle marhabőrből (akadt itthon) készült. Tudom, hogy bőrt varrni nem egyszerű munka, ezért előre kilukasztottam, hogy az anyagra már könnyebben menjen a fölvarrás. Persze szimpla varrótűvel ez sem gyerekjáték. Azóta már beszereztem egy speckó bőrlyuggatót egy kézművesvásáron. waii 
Miután elkészültem a tatyóval úgy éreztem, hogy ez így túl egyszerű, hiányzott róla valami. Ezért gondoltam egyet és textilfestékkel (maszkolószalag segítségével) fekete csíkokat festettem rá. 
Pár nap híján egy éve nyüstölöm. Rogyásig szoktam pakolni cuccal, ezzel járok munkába, suliba. Jól bírja a strapát és a mosógépet is. Szeretem. smile


Csíkos textilből bélést is varrtam bele.





Van még pár farmer ami arra vár, hogy újra használja valaki és láttam is pár jó ötletet. Csak időm legyen... smile

A telefon új ruhája

Figurász 2014-04-17 15:50:44
Pár évvel ezelőtt az új telefonhoz vettünk egy tokot is. Sajnos az idő vasfoga kikezdte és besárgult, ezért gondoltam lecserélem, de nem találtam sehol semmit. (Lehet így akarják rávenni az embereket az új telefon vásárlására. tongue Mert az új modellekhez dögivel van mindenféle és fajta tok.)
Gondoltam egyet, és az 'ennek már úgysem árthatok' alapon dekortapasszal dobtam föl a lestrapált tokot. Ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet, egészen jól sikerült, és bátran elmondhatom, hogy így, lassan egy hónap után is nagyon jól bírja (pedig elég sűrűn van kézben). Ha pedig megunom, választok egy másik dekortapaszt és a természetet sem terhelem egy újabb műanyaghulladékkal. smile


Hobbyvágóval vágtam ki a kamera, a töltő, a füles és a hangszóró nyílásait. 


Rózsás dekortapasz innen.


Elsőre nem is olyan rossz. smile

Ötórai tea

Figurász 2014-04-06 16:45:50
Az esküvői dekorációnkat tekintve határozott elképzeléseim voltak és szerettem volna mindent saját kezűleg elkészíteni. Ez szerencsére sikerült is. Az asztali díszítés egyik része a teáscsésze gyertya volt. Sikerült a bolhapiacon beszerezni egy majdnem teljes teás/kávéscsésze szettet alátétekkel együtt. A lagzi után nem dobtam ki őket, tudtam, hogy jók lesznek még valamire. Láttam néhány jópofa képet, amin csészékbe ültetett sziklakerti növények voltak. A kertben elkezdődtek a tavaszi munkálatok és a mai beszerző körutunkon megláttam pár növénykét, választottam egyet. A padlásról lehoztam egy csészét és kiszedtem belőle a viaszt. Csak a fele föld fért bele, de szerintem így is vígan fog élni benne, a sziklakertben fele ennyi földdel is elvannak. 


Sajnos nem volt feltüntetve a növény neve az üzletben, én pedig nem vagyok egy nagy botanikus, de azt hiszem ez egy kőtörőfű. :)


A kellékek. 


Ennyi. :)

Utólag olvastam, hogy szoktak tenni egy réteg kavicsot alulra, amikor valamilyen edénybe ültetik a sziklakerti növényeket. Ez most elmaradt, de meglátjuk hogyan fogja bírni anélkül. Ha megmarad, ültetek egy kövirózsát is. :) 

Április

Figurász 2014-04-06 16:07:06
Április 22-én van a Föld napja. Ezért ezt a hónapot nem csak a húsvéti készülődésnek szentelem, hanem az újrahasznosításnak is. Szeretem a világhálót böngészni, újabbnál újabb ötletek után kutatva. Áprilisban megpróbálok minél több - az elmúlt időszakban látott és megvalósított - újrahasznosítással kapcsolatos bejegyzést hozni nektek és mindenkit arra buzdítok, hogy figyeljünk a bolygónkra, mert csak ez az egy van belőle és rajtunk is múlik meddig élvezhetjük a vendégszeretetét. :) 


Forrás: Google

Március idusán

Figurász 2014-03-14 12:05:20
Idén is a rózsa kokárdámat tűztem ki. Talán jövőre már újjal készülök. :)

Ha valaki kedvet kapott egy ilyen típusú kokárda elkészítéséhez és még van ideje beszerezni az alapanyagokat (vagy van otthon készleten), annak ajánlom az alábbi videót. Ezzel a technikával készítettem én is, azzal a különbséggel, hogy három színt használtam. És annak is ajánlom, aki csak szimplán rózsás kitűzőt szeretne.



Jó munkát! :)

Kívánság

Figurász 2014-02-01 22:01:20
Lajosbá' egy szép napon, miközben összeráncolt szemöldökkel éppen valamivel nagyon elmélyülten játszott, a következőt találta mondani: Szejetnék egy gombát, ami ajá beféjnek az ájjatok. Mivel rám nézett, gondoltam nekem célozta a kérést és természetesen azonnal magam előtt láttam a hatalmas piros kalaposat, majd hevesen bólogattam, hogy rendben és hozzátettem, meglátom mit tehetek az ügy érdekében. :) 

És hogy teljesült-e a kívánság? 

Íme:
(Hát persze, hogy igen, hiszen Lajosbá' kérte!!! :) )





Lajosbá' és a gomba


Lajosbá' nagyon jószívű bátyó, Zazi is játszhat a gombával :)

Azon kívül, hogy beféjnek alá az ájjatok, nagyon jól lovagolható. :)

Dagi nyúl

Figurász 2013-03-29 23:58:03

Nyuszis kulcstartó

Figurász 2013-03-28 16:35:34
Nemezből készült nyuszi.





Zokni nyúl

Figurász 2013-03-27 23:01:24






Nyuszi

Figurász 2013-03-26 21:09:08
Az alapötletet a neten láttam, de én kicsit továbbgondoltam (csak a nyuszi formáját tartottam meg). Filcből készült nyulas kitűző, pompom farkincával és filc répával.







Folytatás

Figurász 2013-03-25 22:24:55
Majd egy év telt el az utolsó bejegyzés óta. És majdnem ott tudom folytatni, ahol abbahagytam... :)

Az elkövetkezendő pár napban nyulakat fogok nektek mutatni. Addig is: tojások, tojások, tojások. 



Sorsolás

Figurász 2012-05-08 17:04:12
FaludiG által meghirdetett Concepcion nyaklánc tervező pályázat keretében benyújtott SHeArt tervre szavazók, és a megfelelő Fbook poszton szavazatukat megerősítők között került kisorsolásra (6 tagú 'bizottság' előtt, sztárvendég húzóval :) ) a képen látható mackó. 



Az elhúzódó sorsolás miatt, kárpótlásul, a nyertes ráadásként  a maci mellett egy duci kismadár tulajdonosa lett a tegnapi napon, aki nem más, mint Ili (személyiségi jogok miatt a teljes nevet a blogon nem jelenítem meg, de mivel egyetlen Ili nevezetű szavazó volt, így ez nem okozhat problémát). :) 


A sorsolás képekben: 







A sztárvendég húzás előtt csábosan néz a kamerába :)






Gratulálok a nyertesnek!

Ui: Ennél sokkal több szavazó volt, de Fbookon már csak hárman erősítették meg, hogy voksoltak. :)

Lépésről lépésre: Húsvéti ajtódísz - last minute :)

Figurász 2012-04-05 23:24:35
Amire szükséged lesz: 
- akril festék (neked tetsző színekben - én pasztell színeket használtam)
- ecset
- fonott fészek (én a WestEnd-ben található Kreatív Hobby boltban vettem)
- préselt papír tojások (szintén hobby boltban kapható különböző méretekben - a fészek nagyságától függően lehet válogatni - helyettesíthető hungarocell tojásokkal is)
- zöld krepp papír a fűhöz
- szalag az akasztóhoz
- olló
- fültisztító pálcika vagy hurkapálcika (ha tojásfestés közben nem szeretnénk összemaszatolni a kezünket :) )
- olló


A papírtojások alján található lukba szúrjuk bele a fültisztító pálcikát vagy a hurkapálcát és fessük őket különböző színűekre az akril festékkel.


Kb. 30 perc után a festék teljesen megszárad.


Amíg a festék szárad, addig elkészíthetjük a füvet. Ehhez az összetekert krepp papírból körülbelül fél-egy centis csíkokat vágjunk - ki mennyire szeretne karcsú vagy duci fűszálakat. :) A kisebb tojások jobban mutatnak a keskenyebb fűben.


A csíkokat felezzük meg. 


Majd a felezett csíkokat szedjük rétegekre. 


Amikor elegendőnek tartjuk a mennyiséget, a kupacot gyűrkésszük meg kicsit. 

És béleljük ki vele a fészket.

Ha már a tojások nem fognak, rendezzük el a fészekben őket ízlés szerint. 


A virágokhoz szintén krepp papírt használunk. A közepére fehér cérnával gyöngyöt varrunk, majd a ragasztóval (kétoldalú ragasztó, ragasztópisztoly) vagy kötözéssel rögzítsük a fészekre.


A virágokhoz különböző méretű (pl: 6 cm, 5 cm, 4 cm) köröket vágjunk ki a krepp papírból. 


A nagyobb, alsó sziromnak szánt köröket hajtsuk négyrét, a kisebbeket nyolcrét. 


Majd az így összehajtogatott körcikkek tetejét félkörívben nyírjuk le.


Széthajtogatás után így néznek ki:


Rakjuk egymásra a kivágott szirmokat majd a közepére varrjuk fel a gyöngyöt és a hátoldalán csomózzuk meg a cérnát.




A szirmokat kicsit összecsippentve érhetjük el a még élethűbb térhatást. 




Kössük/ragasszuk a virágokat a fészekre. A szalag rögzítése után pedig díszítsük vele akár a bejárati ajtót, akár valamelyik belső helyiség ajtaját. 



Mit hol szerezhetsz be:
- fészek: Kretív Hobby bolt (West End aluljáró szint, Bp. Üllői út 18.)
- tojások: Kretív Hobby bolt, Hobby Művész üzlet (az üzletlistát itt találhatjátok)
- akril festék pasztell és további színekben:  Hobby Művész üzlet, Kretív Hobby bolt
- ecset: papírbolt, hobby bolt, művészellátó, stb. (bármilyen ecset megteszi)
- krepp papír: papírbolt, hobby bolt
- szalag: méteráru, hobby bolt

Természetesen a fenti termékek nem csak az általam felsorolt üzeletekben kaphatóak esetlegesen, de én ezekben szereztem be őket. 

Jó munkát és Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek! 

Variációk egy témára: Húsvét

Figurász 2012-04-05 22:59:01
Tojások fészekben, virággal

Tojások csészében




Tojások kosárban, virággal


Tojások kis fészekben


Tojások nagy fészekben, virággal


˝Talpra magyar˝

Figurász 2012-03-15 13:37:57
Itt a tavasz, megújul a természet, megújult a blog is. Immáron egy saját honlap büszke tulajdonosa vagyok. Köszönet érte - itt is - az informatikus vőlegényemnek! :) 

Így március idusán újra előkerült a fiókból az előző évben készített kokárdám - ami tavaly még egy kis nyilvánosságot is kapott :))  http://index.indavideo.hu/video/kossuthdij. Ennek apropóján megmutatom a többi kitűzőt is nektek. 



A kokárda rózsát formál és hajtogatással készült széles szalagból, hátoldalán a kitűző alapot varrással rögzítettem és egy filckoronggal takartam el a nem túl látványos részeket. 

A következő képeken látható virágos kitűzők különböző változataival már biztosan találkoztatok. A szirmok számával bátran lehet játszani. Szerintem minél több rétegből áll a virág, annál szebb és annál jobban emlékeztet az egyik kedvelt virágomra a boglárkára. 





A kedvenceim ebben a témában Hajgató Sára - Mimóza virágai.

A következő két virág évekkel ezelőtt készült. 



És végül egy egyszerű, bárki által elkészíthető változat: felvarró hátlapjára rögzített kitűző alap. 




Felvarrókból a Varrógépcentrum széles választékkal rendelkezik, kitűző alapot pedig a legtöbb hobby boltban lehet kapni, de akár biztosítótűvel is helyettesíthető. 

Halloween, Mindenszentek vagy amit akartok - avagy voltam óvodás

Figurász 2011-12-18 18:44:33

"A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták Angliát. [...] A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás "carved pumpkin". Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O'Lantern."

Forrás: Wikipedia

Nálunk még szerencsére, vagy nem szerencsére nem olyan elterjedt dolog a Halloween. Nem akarok vitába bocsátkozni, hogy jó-e más nemzetek ünnepeit "átvenni". A bejegyzés és a tök nem is azért készült, mert Halloween rajongó lennék - bár a beöltözős buli része tetszik. :) Hanem mert ma elhangzott az a felelőtlen kijelentés, miszerint nem tudok ilyet varrni. :P És mivel voltam óvodás, és már ott megtanított az élet arra, hogy ilyenkor be kell bizonyítani, hogy de bizony tudok bibibííí, nem faragtam, varrtam. 



Belezés helyett tömtem :)



Nem, nem. Ez nem egy éretlen óriás paradicsom. 



Ez egy gyerekbarát "töklámpás" ami sohasem romlik meg. 



BOOOOO!


Esküvő - I. felvonás: A nászajándék

Figurász 2011-12-18 18:42:16

Azt mondhatom, hogy sok (mihez képest) esküvőn voltunk ebben az évben, ami ugye még nem ért véget, de előreláthatólag már nem szerepelünk senki vendéglistáján 2011-ben. A legjobb az volt, hogy két pár boldogságához is hozzájárulhattam, és nem csak azzal, hogy elfogyasztottam a kifizetett menüt - ami amúgy nagyon finom volt, a levesből háromszor is szedtem és a... De ez nem ide tartozik. :)

Legkedvesebb kolléganőm - bocs, hogy innen kell megtudnod - már régóta rágta a fülemet (na jó, ez túlzás - megkért), hogy varrjak neki mackót. Réééégóóóóta. De tudtam, hogy nem csak egy mackót, hanem mindjárt kettőt szeretnék neki készíteni, nászajándékba. A terv már megvolt a fejemben, hogy menyasszony-vőlegényt fogok varrni. Viszont az esküvő szeptemberben volt esedékes, a kérés pedig még tavasszal hangzott el. Szerencsére sokáig nem kérdezett rá hol tart a dolog, mígnem augusztus vége felé nekem szegezte a kérdést. Vagyis inkább szemrehányóan megjegyezte, hogy már igencsak sok víz lefolyt a Dunán kérése óta, én pedig igyekeztem nem megbízhatatlan, a határidőket be nem tartó hobby-varrónőnek tűnni (mert az alkotás még csak a hobbym), ezért kb. a "nincs időm varrni" szar dumával (ami viszont - lássuk be - igaz, csak elcsépelt kifogás) próbáltam menteni nem túl rózsás helyzetemet. Reméltem, hogy a még hátralévő két hétben nem hozakodik újra elő a témával és nem kell újra linknek tűnnöm. Hála az égieknek a dolog a feledés homályába merült, így meglepetésként érte nászajándékunk. :)

Íme kedves olvasóim Zsuzsi és Zoli, a mackópár.

***dobpergés***

Tádáááááám


Nem túl őszinte a mosolyuk. Kicsit izgultak.


A fess vőlegény


Cilinder...

... és csokornyakkendő. A menyasszony csokrához passzoló virággal


A mátka "harci" díszben








Indulásra készen.

A lagziról képek később. 

Folyt. köv.



DeNeVér-eset

Figurász 2011-12-18 18:38:38
Megrendelésre készült II. Denevér - I. Denevér méltán híres utódja -, az éjszaka királya. Szerencsére a háztáji jószágoknak és embertársaimnak nincs félnivalójuk tőle, mert az uralkodó csak a szörpöt szereti, de abból kizárólag a Piroska nevűt és csakis a pirosat. 



Őfelsége a sötétet komálja, de a blog olvasóinak kedvéért modellt állt nappal is. 



Bár a fényt bírja, de teljesen megzavarodott tőle a fotózáson és nem tudta hol van a fenn és hol van a lenn. De jobb is, így legalább nem szállt a fejébe a vér dicsőség. 

X-elő (ejtsd: Keresztelő)

Figurász 2011-12-18 18:37:33

Kolbi, akit többé már nem nevezünk Kolbinak tegnap egy, még a családjánál is nagyobb (pedig az aztán igen népes :) ) közösség tagja lett.

Isten éltessen 



PandaTOKi Boborján

Figurász 2011-12-18 18:36:48
A tok kér(d)ésre készült. :) Én pedig szívesen vállalkoztam a kivitelezésre. Az ötlet innen származik. 



Mivel a telefon tokot ábrázoló képeken a panda háta nem látszódik, így a laptot tok hátoldala alapján oldottam meg, hogy a telefon ne csusszanhasson ki akkor sem, ha fejre állítják szegény Pandatoki Boborjánt. 





Szabásminta híján, a telefon méreteit figyelembe véve, a képek alapján szabtam-varrtam.



Boborján filcből készült, mancsai tépőzárral rögzíthetőek egymáshoz.



Pápá



Gyöngy-virág no és masni

Figurász 2011-12-18 18:34:18
Közeledvén az ősz felé :( kanyarodjunk kicsit vissza a tavaszhoz. Március elején az egyik neves bizsutéria kirakata tele volt virágos, gyöngyös, csipkés ékszerekkel. Miután percekig bámultam és próbáltam beleégetni elmémbe az üvegfal mögött látottakat, elhatároztam, hogy ahelyett, hogy súlyos ezrektől szabadítanám meg amúgy sem túl nehéz bukszámat, készítek pár hasonló darabot magamnak vidmájónhendsaját kezűleg. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem a telepi hobby boltot, ahol gyöngyök ezrei várták, hogy hazahozzam, majd nyaklánccá fűzzem őket. :) No de nagyon előreszaladtam. Ugyanis nem a nyakláncok voltak az első darabok, hanem egy három elemből és két részből álló kék karkötő, masnival, aminek a harmadik eleme külön is hordható. 



Gumis damilra vannak fűzve, így egyszerűen fel- és levehetőek.



Az első nyaklánc egyben a kedvencem is.


Az Austen regények világát juttatja eszembe. 



A virág is saját alkotás. :)

És végül jöjjön az apróbb gyöngyszemekből álló, hosszabb darab,... 





... amin egy levehető és kitűzőként is használható csipke virág található. 



Nyáron túl "súlyosaknak" éreztem ezeket a darabokat. De a hűvösebb idő majdani beköszöntével újra előkerülnek ezek az ékszerek és a kevésbé színes öltözetek megfelelő kiegészítői lesznek. 

DIY avagy születésnapi ajándék saját kezűleg

Figurász 2011-12-18 18:30:51
Virágszálunk születése napja eljött, és kitaláltuk, hogy saját készítésű ajándékkal lepjük meg. Kiválasztottuk az anyagot, majd egy nem teljes létszámú csajnapon megalkottuk a műveket, melyek elkészítésének folyamatát alaposan dokumentáltuk, ugyanis ez is része volt az ajándéknak. A dokumentáció egyes elemeit alant láthatjátok. :)



Szabás



Szegés



Összeállítás



A végeredmény



Mackótestvér Zsebszivárványtól (www.zsebszivarvany.hu)



Szofinak tetszik :)

A párnák elkészítésében mindenkinek benne van a keze. :) Szofianyué - aki hősiesen tömött és akit megcsapott a varrógép szele :), Szofié - aki az egész munkafolyamaton rajta tartotta csillagszép szemeit, Zsebszivárványé - akinek köszönjük a munkaeszközt, és jómagamé.
Nagyon jó volt együtt alkotni csajok! :)


Disz iz dö bigining ofö bjutiful frendcsip

Figurász 2011-12-18 18:25:33
Remélem Szofika barátsága a mackóval sokáig fog tartani. De minimum a kamaszkoráig. Ugyanis ha jól emlékszem saját lázadó korszakomból, egy idő után már ciki volt a barátok előtt bármilyen mackókkal való ágyon osztozás. :)



Édesanya kedvence



Az én kedvencem



És egy hatalmas mosoly. Nem photoshop! :))

Köszönet a képekért a büszke szülőknek!

Mi az amiből egy nem elég egy nőnek?

Figurász 2011-12-18 18:24:06
Tudom, tudom. Cipő, ékszer, ruha, és, és, és...igen, TÁSKA!!!

Mostanság divat a virágos. Kicsi virágos, nagy virágos, rózsás, nem rózsás, etc. És az általam igen kedvelt ici-pici méteráru boltban megláttam A virágos anyagot. És beleszerettem. És tudtam, igen tudtam, hogy nekem ebből táska kell! Nagyon tetszik a fa táskafül, de még a legnagyobb kreatív boltban sem találtam, még csak műanyagot sem. Egy kedves ismerősöm ajánlotta a békási ltp. egyik "felhőkarcolójának" aljában található hobby boltot, ahol HURRÁ!, volt fa táskafül. És minő szerencse, pont passzolt az anyaghoz a színe. Elővettem a gyönyörű könyvemet, amit drága Vőlegényemtől kaptam (igen, Hálótársból Vőlegény lett, én pedig "elő lettem léptetve" Menyasszonnyá :))) ) és a szabásmintát átalakítva elkezdtem megalkotni saját kis -khmkhm- nagy táskámat.



Nem akarom fényezni magamat, de marha jó lett! :D Még belső zsebet is varrtam pölö a mobilnak (amit először rossz oldalára varrtam a bélésnek, ezért le kellett bontanom és újra felvarrnom immár a jó oldalra :P, de oda se neki, a varrótanfolyamon is megmondta a varrónéni, hogy az igazi varrónő bont is).



Szóval elégedett vagyok azzal, amit alkottam (ilyen ritkán fordul elő :P), és úgy néz ki a strapát is bírja - ugyanis hajlamos vagyok teletömni a táskáimat mindennel, mert én már csak az a fajta vagyok, aki minden eshetőségre felkészül. A táska szája egyébiránt tépőzárral záródik, hogy a mockoszkisztolvajok ne tudjanak olyan könnyen belenyúlni.



Ugye milyen szép?! :)

Na kinek a macija vagy?

Figurász 2011-12-18 18:21:32

OCTOPinkUS

Figurász 2011-12-18 18:20:23
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy megérkezett a család legifjabbik tagja közénk. Isten hozott Kolbi! :) Ennek örömére - és ahogyan a szokásjog diktálja (márpedig az, mint korábbi jogi tanulmányainkból tudjuk az a jog, mely nem írott törvényen, hanem a népnek állandó alkalmazással nyilvánított jogi meggyőződésében gyökerezik) - inni kellett, hogy legyen mitől nagyra nőnie ennek a csöppségnek. Hívják ezt népi nyelven tejfakasztónak. De hogy ne szenvedjen hiányt táplálékban a kis legény, háromszor is tejfakasztottunk. Először rögtön Kolbász születése napján. És eme nemes eseményen történt, hogy szörnyszülötteim utolsó tagja, OCTOPinkUS (akit valójában KVINTOPinkUS-nak kellene neveznem, hiszen öt karja van, de úgy hol marad a szóvicc?), végre szerető gazdára talált. A büszke tulajdonos kilétét sajnos nem fedhetem fel. De nyugodjatok mög! Jó kezekben van!



Első (saját) bejegyzés

Figurász 2011-12-18 18:19:07
Első bejegyzés, bár már volt egy. De az legyen a nulladik. Mert ez az első tőlem.

Igen, most már tudom, hogy van blogom. Igen szuper ajándék. És meglepetés volt. És ki ne szeretné a meglepetéseket? És meglepetés volt a névjegykártya is drága szeretteimtől, ami űberszuper lett. És megvolt életem - nem első kirakodása, de életem első - saját portékás vására. Szüleimmel és öcsémmel még zsenge gyermekkoromban egy ideig a vásározók színes életét éltük. Szóval annyira nem volt idegen tőlem a dolog. De azért izgultam. Hogy milyen lesz a fogadtatás. Vajon tetszeni fog az embereknek amit alkottam? 

Nem sok választásom volt akarok-e menni, vagy sem. Az említett drága szeretteim közölték, hogy asztalt foglaltak nekem a falunapi vásárra, életem értelme pedig kijelentette, hogy ne hozzak rá szégyent, legyen ám mit kirakni a standra. :) Ezért amennyire fáradt elmém engedte, varrtam. Munka után, hétvégén... Annyira, hogy egy héttel a vásár előtt már éjszaka is a varrógépet hajtottam - álmomban. 

És eljött a szombat gyönyörű napsütéssel. 

Nagyanyóval és Hálótársammal levittük a vásár helyszínére a cókmókunkat és Nagyanyó javaslatára egy lombos fa árnyékában foglaltunk helyet. Még jó, hogy ott. Mert nekünk csak cirka másfél órát kellett "napoznunk", míg a kőfal melletti árusoknak kb. 6 órát.





Művelt mackók és szörnyek ők, kedves olvasóim.

Szóval kipakoltunk, helyet foglaltunk és vártunk.

Megmondom őszintén, én már annak is örültem volna, ha sokan megcsodálják kedves teremtményeimet. De ennél több történt. Megérkezett egy három éves forma kislány az anyukájával, igen határozott léptekkel a szörnyes kosárhoz lépett, majd megragadta a háromszemű zöld lábszerű izét (Hálótársam legifjabbik vérrokona szerint az egy talp) és egyetlen mozdulattal megkaparintotta azt és többé nem engedte. Így talált gazdára első kreálmányaim egyike.



Biz ez szerelem volt első látásra.

És ahogy a Nap haladt megszokott útján az égen, úgy kerültek új tulajukhoz kedves kis lényeim.



"-Anyu, szeretném azt a macit.
- Megkérdezzük édesapádat.
Pár perccel később immáron apukával.
-Apu, szeretném azt a macit.
- Megkérdezzük édesanyádat."

Szép, vidám és emlékezetes májusi nap volt. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy valaki aznap az én mackómmal, szörnyemmel, talpszerű izémmel hajtotta álomra fejét.

Első vásárom

Figurász 2011-12-14 21:45:51
Ma falunap van Óbudán. Áruló leszek, és őket árulom el:



















A kezdetek

Figurász 2011-12-14 19:55:13
Figurász nő. 

Igazából Figurinának kéne hívnom magam, de jelen pillanatban nem is tudok arról, hogy blogom van. Ajándékba fogom kapni. 

Minden a második diplomámmal kezdődött, 2010-ben. A felszabaduló szabad időm egy részét új pajtásom, Janome társaságában töltöttem. Janome japán, bár a neve franciás, és idén 90 éves. Aztán Karácsonyra ötletlapokat kaptam és alapanyagot. Így, a két ünnep között megszületett Medvegér, az első figurám. Medvegér után további figurák jöttek. Nyúl, mt testű csíklény és apróbb krumpli testű arclények. 

A család ifjabb tagjai leadták rendelésüket, a saját zoknifiguráikra, úgyhogy további lények hagyják majd el a sakkasztal környékét.